Leírás
Képeslap
Ady Endre (1877–1919) és Babits Mihály (1883–1941)
Székely Aladár felvétele, 1917 július 14–18. között
Paraméterek
| Író | Ady és Babits |
| méret | 14,8 x 10,5 cm |
| anyag | papír |
Vélemények
Erről a termékről még nem érkezett vélemény.
Irodalmi töltet
„A műértő közönség napról-napra óriási érdeklődéssel szemléli Székely Aladár Váci-utcai fényképész kirakataiban újabban kiállított, a társaság, politika, irodalom és művészet kiválóságairól készült művészi fényképeket.”
Babits Mihály: Ady Endrének
1911.
E rég elavult verset, melyet kedvetlen órában az
ismeretlen Adynak írtam: ajánlom ma a bajtársnak
és a jó barátnak
1.
Hajdan mint bajnok társa mellett,
melletted mentem harc elé:
neked egyfelé győzni kellett,
nekem harcolni kétfelé.
Győztél; s a harc új harcot ellett,
visszáját úntig meglelé,
s harccal a szívem úgy betellett:
alélva kérdem: több jön-é?
Ó te rég ismert ismeretlen,
ki mellé csúful emlegettek,
kinek nem tudtam lenni társa,
de egy anyánk volt: Magyarország:
Mégis vérek vagyunk mi ketten,
bár ellentétek, együtt eggyek,
harcom a harcod folytatása,
s testvérül szólok íme hozzád:
2.
Kit nem értek, kit sohse láttam,
ki mellé csúful emlegettek,
ki vagy, bár nem szeretsz, barátom,
jobb mint sokan, akik szerettek;
halld, már a hangom alig hallszik,
mint lámpa, melyet elfeledtek,
egyedül és lassan kialszik,
s a koncert egy hanggal fakóbb,
s egy színnel némább lesz a rajz itt,
hol együtt voltunk hallhatók:
megint álomba hull Magyarhon?
szólnak már titkos altatók.
Még egyedül te állsz a parton,
éjig a bukó napba nézve,
s hogy jő mögötted, nő az alkony
hátad mögött, nem veszed észre:
Ébresztő, ébredj! Vagy kivárod,
mig a hazug hold megigézne?
Neked kell mindent megcsinálnod,
azt is ám amit én akartam:
te kiállod! (Én már kiállok.)
Én már elhallgatok zavartan.
Nem értek hangos lenni. Téged
meghallanak. (Én már meghaltam.)
És kincsemet hagyom tenéked:
elődöm voltál, légy utódom:
az üszköt, ami bennem égett,
máglyádra vetve, elhuzódom.
3.
Nem! amit mondtam, fájdalom volt.
Nem! nem! bűn volt, amit beszéltem,
mikor a szívem arra gondolt,
hogy szálljon el dalom a szélben:
amit zengtem, örökre zengtem,
és nem halhatok meg, ha éltem.
Nem értek néma lenni. Nem, nem!
S szavam pelyhét nem vethetem
idegen ajk sodrába. Ennen
törvényem lenni végzetem...
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
s mig képet oltáromra vágni,
avagy színnel igézni bírok,
idegen kép nem fogja látni
hajolását acél nyakamnak,
s csak oly istent fogok imádni,
akit én alkotok magamnak.
