Ady Endre és Csinszka

Az első találkozás nem sikerül fényesen, ugyanis Ady egy átmulatott éjszaka után elalszik a vonaton, így az őt Csinszkával az oldalán lovashintóval hiába váró Boncza Miklósra a legkevésbbé sem tesz jó benyomást. A lumpoló, dorbézoló nőcsábász művész híre már így is jóval megelőzi a költőt. Ma könnyű dolgunk van, de akkor, mobiltelefon híján Ady nem tudja jelezni viszontagságát, késlekedésének okát. Ady később levelében ekként ír az esetről:

Ady Endre levele Csinszkának

[Budapest, 1914. ápr. 28.]

Ha elítélt engem, nagyon kedves, mindenkinél kedvesebb kishúgom, igaztalanul cselekedett volna. Hiszen a maga helyében én sem tennék talán másként, de én is igaztalan volnék. És most engedje meg, hogy alig érintsem egyetlen és sajnosan való mentségemet a betegséget, a legutálatosabb ideges kimerültséget. Sokszor eszembe jutott, mint tiltakoztam a maguk szanatóriumjóslata miatt, holott most megint komolyan szó volt, hogy szanatóriumba megyek. Konstanzba. Nem akarok menni, nem fogok menni, s nem lesz szükséges mennem - csak azért sem.

Változatlan szégyennel és dühvel fáj, hogy annyi készülődés után úgy kellett magamat Magának megmutatnom, ahogy tettem. Az az átkozott nagyváradi koincidens, voltaképpen annak a reakcióját érzem máig. Holott más vagyok, mint amilyennek látott, habár kedves, finom, türelmes ítélkező volt Maga. De mégis fáj, hogy sokkal erősebb, emlékeket jobban, szebben teremtő és őriztető módra nem látott először. Kár (magamról tudom), hogy falun, egyedül kérlelhetetlen az ember, ha a levelet csak ígérik neki, de úgy ernyeszt ez a Budapest, úgy szétforgácsol, még akkor is, ha egészen jól vagyok. Úgy higgye, ahogy írom: minden napon ezerszer ígértem meg magamnak, írok. Mert vágytam, hogy ne felejtsen el, s mert akartam világosan megüzenni: - hiúságomat s ragaszkodásomat egyenlőn sértené, ha el nem hinné, hogy mindent s mindenben jó Endre bácsiként értő valakije vagyok - talán az első levele óta, de ezerszer inkább, mióta láttam s hallottam is. Nagyon örültem a virágoknak, mert drága kéz tépte és válogatta művészettel őket. Még jobban a másik két virágnak, szíve, szeme nagyszerű examenjeinek. Az egyszerűbb olyan nemes és originális, hogy az új Ady-kötetre kérem el ezennel. A néniknek mondja meg újból és gyakran, hogy nekem milyen erdélyi roccoco-ból, a legszeretnivalóbból - korból, fajból és szimpátiából valók. Maga pedig maradjon meg hű, jó, bízó kishúgomnak. Én talán hamarosan megint Érmindszentre megyek.

Szeretném elpanaszolni, mennyire bántanak a mai magyar dolgok innen közelről, s mennyire kellene egy akarat, mely akarná, amit én szeretnék akartatni. Aki rám parancsolna, s egyelőre legalább elvonna mindentől, ami ma olyan bántó és elviselni nehéz.

Minden szeretetét küldi

Endre bátyja