Babits Mihály

1915 végén jelent meg a Székely Aladár fényképei – Írók és művészek című, Ady Endre és Ignotus előszavával „külsőségeiben is impozáns”, papír- és vászonkötésű album. A lapokon „szinte minden egyes képnél, túl a személyen, túl az ábrázolt egyéniségen modern múltunk egy részét eleveníthetjük meg”. „Általánosan tudott dolog, hogy nagy embereinket, a kiknek mi annyi szépet köszönhetünk, szere tettel és szívesen fotografálom” – írja a fotográfus Tersánszky Józsi Jenőnek. Székely Aladár érzékenyen, értőn fordul az irodalom alkotói felé. Felvételei készítésekor nem használ közhelyes attribútumokat, a jellemző fejtartást és mozdulatokat, a kéz pozícióit lesi el, vagy alakítja ki maga. Többségük mellkép, melyeken a kéz a fejnél, a mellnél vagy asztalon nyugszik. A háttér semleges, egy festmény, egy ajtó vonala vagy enteriőr-részlet látszik. Nem véletlen, hogy albumához Ignotus és Ady írt bevezetőt, benne a „pompás fotográfust”, a „nagy intelligenciájú embert”, a „becsületes művészt” ünneplik. Eltérő helyszíneken, eltérő pózban, közelségben, mozdulattal ábrázolta a modellként választott írókat: Bródyt kissé ziláltan, kültéri asztal mellett, Lengyel Menyhértet lazán, otthonosan egy park padján, Molnár Ferencet szinte impresszionisztikus miliőben egy fának dőlve. A Nyugat írógárdájából lélekábrázoló művészete Ady mellett talán legtalálóbban Kaffka Margit, Babits, Hatvany és Móricz lényegét ragadta meg, mind a négyükről több portrét is készített, az arcra koncentráló, a tekintet erejét sugárzó fotográfiái máig a magyar portréművészet ikonikus alkotásai.