Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Gyereknap íróinkkal // 3. rész: Nemes Nagy Ágnes, Polcz Alaine, Németh László, Csukás István

Cseke Judit
2022. 05. 27. 13:00:00
Gyereknap íróinkkal // 3. rész: Nemes Nagy Ágnes, Polcz Alaine, Németh László, Csukás István
Mindannyiunknak van olyan hely az életében, amely a gyerekkorunkat idézi fel. Olyan meghatározó helyek, ahol a játszótársakkal vagy egyedül hősök, királykisasszonyok, felfedezők vagy akár a legkülönfélébb vadállatok voltunk, és ahol először találkoztunk az élet furcsa, kalandos, olykor megdöbbentő dolgaival. Íróink életében sem volt ez másképp, a Gyereknap íróinkkal sorozat 3. részében Nemes Nagy Ágnes, Polcz Alaine, Németh László és Csukás István gyermekkori helyeit és kalandjait ismerhetik meg.

Nemes Nagy Ágnes
első verse


1. kép: Nemes Nagy Ágnes nagymamájával és édesanyjával  //  2. kép: Nemes Nagy Ágnes szüleivel (Forrás: PIM Művészeti-, Fotó- és Relikviatár)


Az írónő Pesten született, de sok időt töltött a Nyírségben, Pusztateremen, az erdőmérnök nagybátyja által felügyelt grófi birtokon. A vadászházban és a kissé elszigetelt vidéken töltött időszak mélyen meghatározta gyerekkorát, többek között itt látta meg azt a tehenet is, mely első versét ihlette.

Akkor létesítettem, mikor még írni nem tudtam, tehát körülbelül négyéves koromban. Szól pedig a vers a következőképpen: »A büszke tehén a réten állt, csak állt.« A vers körülményeihez hozzátartozik, hogy mikor a szüleimnek elmondtam, rendkívül heves ellenállásba ütköztem, azt mondták: édes fiam, ez nem vers, ebben nincs rím meg ritmus, meg tulajdonképpen nem is szól semmiről. […] Pesten született gyerek voltam, de sokat voltam vidéken, rokonaimnál. […] Ott én falusi, sőt tanyai vagy vadászházi életet éltem. Nos, ott láttam én ezt a tehenet álldogálni csak úgy ni, a réten, és nyilvánvalóan mérhetetlenül mély benyomást tett rám, ezért törtem ki egy költeménybe. Ha a mélyenszántó versikét elemezni akarnám, akkor azt mondhatnám, hogy megtalálható benne az a két tendencia, amely későbbi költői életemet határozottan jellemezte. Az egyik a konkrétumhoz tapadás, a másik pedig az elvontsághoz húzó hajlam. A tehén, amint ott áll a réten, maga a látvány, maga a tapasztalat.



Polcz Alaine
és a szekérkaland


Polcz Alaine nővérével (Forrás: Wosinsky Mór Megyei Múzeum gyűjteménye)


Kide egy aprócska település Erdélyben, Kolozsvártól körülbelül 40 km-re, itt vendégeskedett sokszor Polcz Alaine barátnőinél. Az itt töltött időkhöz számos meghatározó élménye, nyers, olykor sokkoló kalandja kapcsolódik, sőt olyan történet is akad, ami  inkább a környezetének okozott vidám perceket.

Egyszer nagyon szerettünk volna kocsikázni egyet a Manyival.  Kértük is Árpád bácsit, befogott egy olyan szekérbe, ami nagyon zörgő, nagyon kemény rugózású volt, leültetett a fenekére, ő felült a bakra. Olyan lovakat fogott be, amik vágtattak. Majd kirázta a lelkünket. Borsáig vagy Csomafáig mentünk, már nem tudom. Akkor azt mondtuk Manyival, hogy inkább visszamegyünk gyalog. Jó nagyon kutyagoltunk. Árpád bácsi meg kacagott bennünket. Csak utólag értettem meg, hogy szándékosan tette. Nem gonoszságból, csak játékból.



Németh László

és a kacsaitató


1. kép: Az ifjú Németh László édesanyjával, 1902  //  2. kép: Az ifjú Németh László édesapjával, 1905  //  3. kép: Az ifjú Németh László édesanyjával, 1914 (Forrás: Fortepan / Németh László Társaság)


A nagybányai születésű író hatéves korában került Budapestre, onnantól kezdve a nyári szüneteket Mezőszilason töltötte családjával. Németh László az ott töltött időkre a legnagyobb rajongással gondol és visszaemlékezéseiben több helyen megjegyzi, mennyire fontosak számára azok az élmények, amik a faluban érték.

Egy táj, amelyen gyermekkorunktól minden évben eltöltöttünk néhány hónapot: sokkal világosabban marad meg, mint egy másik, amelyen éveket töltöttünk egyfolytában, aztán örökre elhagytunk. Szilasbalhást az emlékeknek ez a folytonossága állítja a szívem közepébe. Mint botorkáló gyerek, már jártam ott; a szilasiak emlékeznek román pesztrámra s a pofonra is, amelyet anyámtól kapott, midőn a kacsaitatóba beleejtett. A kotlós, amelyik széttárt tollakkal közelített felém, első szónoki emlékeimmel lehet egyidős.



Csukás István
szabadságvágya


1. kép: Csukás István szüleivel és öccsével  //  2. kép: Csukás István cserkészként (Forrás: PIM Művészeti-, Fotó- és Relikviatár)

A nagy mesélő Kisújszálláson nőtt fel, egy vele készített interjúban szeretettel gondolt vissza azokra az évekre. Édesapja kovácsműhelye udvarának, a ház körüli és a falubeli állatok sokaságának és a természet közelségének köszönhetően gyermekkora szabadságban telt. Talán ez a szabadság utáni vágy hajtotta akkor is, amikor kisiskoláskorában a nyári szünet kapujában egy egészen konkrét lépésre szánta el magát.  

Nyár volt. Földszintes iskolaépületet képzelj el! Egyébként itt tanított Arany János is. Az ablak mellett ültünk, és óra közben kitaláltam, hogy ki kéne ugrani az ablakon. Kiugrottam, utánam kiugrott azonnal öt gyerek. A tanító rohant utánunk. Ez egy ötlet volt, egy teljesen agyalágyult, vagy inkább szabados ötlet. Ezért elpáholtak minket.

Az oldal tetejére