Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
2.980 Ft
2.385 Ft
Kedvezmény: 595 Ft 20%
Menny.:db
Gyártó: Petőfi Irodalmi Múzeum
Elérhetőség: Raktáron

Hang-Kép-Írás | Orbán Ottó

A kötetben közölt verskéziratok, levelek, interjúrészletek és fényképek mellett Orbán Ottó életútját dokumentálja a CD-melléklet, amelyen a Kabdebó Lóránttal folytatott interjú részletei és a szerző előadásában elhangzó versek hallhatók.

Nem értékelt

Hang-Kép-Írás | Orbán Ottó

2.980 Ft
2.385 Ft
Kedvezmény: 595 Ft 20%
Menny.:db
Kívánságlistára teszem

Leírás

Hang-Kép-Írás | Orbán Ottó

Szerkesztette: Lator László és Vincze Ferenc
Hangmérnök: Bolla György
CD-mellékletet szerkesztette: Kemény Aranka

Napkút Kiadó, Cédrus Művészeti Alapítvány, Petőfi Irodalmi Múzeum
Budapest, 2007

ISBN: 978 963 8478 69 6
ISSN: 1416-1532

A kötetben közölt verskéziratok, levelek, interjúrészletek és fényképek mellett Orbán Ottó életútját dokumentálja a CD-melléklet, amelyen a Kabdebó Lóránttal folytatott interjú részletei és a szerző előadásában elhangzó versek hallhatók. Orbán Ottó (1936-2002) költészete, miközben csökönyösen csakis magáról szólt, mindenfélével zsúfolt hatalmas freskó, mozgalmas, tragikus-katartikus drámák megjelenítője. Terjedelmében és belső terében egyaránt nagyarányú, fájdalommal és gyönyörűséggel visszhangos életműve halála percéig megtartotta megváltó természetét. A megtört testben a lélek kikezdhetetlen egészsége volt pályája bére. Ezért van, hogy ha józanul-illúziótlanul, ha illendően kétkedve beszélt is a líra jelenéről, jövőjéről, végül mégis mindig úgy éreztük, hogy, meglehet, most éppen nem divatos, de megejtő hevülettel, már-már romantikus elragadtatással hitt a vers nemcsak magára érvényes, hanem mindenkire, az egész világra kiterjeszthető jobbító erejében. Hitte, hogy amit csinál, halálosan fontos, a legfontosabb a világon. (Lator László).

Paraméterek

Író Orbán Ottó
oldalszám 123
hosszúság 22,5 cm
szélesség 15,8 cm
súly 371 g
CD melléklet igen

Vélemények

Erről a termékről még nem érkezett vélemény.

Irodalmi töltet

Fekete ünnep
Orbán Ottóval Domokos Mátyás beszélget

Tudni kell, hogy a szívfacsaró fiatal költő előszeretettel mutogatta nálánál néhány évvel idősebb hölgyeknek a verseit. A hölgyek többnyire megrendültek az emberi szenvedés e megrázó dokumentumaitól, jó esetben olyan mélységesen, hogy rögtön az ágyukban kezdték a vigasztalást. A hivatkozott esetben a módszer nem vált be, a hölgy velem egykorú volt, az a fajta, akivel csak egy nagy szerelem hozhatott volna össze, ahhoz meg nem volt elég forró az ügy, így a kéziratot - mit tesz Isten, a Majakovszkij-paródiát, az volt nálam - hátrahagyva megszégyenülten, menekülésszerűen távoztam, a kéziratról pedig - volt belőle otthon példányom - tökéletesen megfeledkeztem. Később tudtam csak meg, a nyomozótiszt Gyorskocsi utcai kihallgatószobájában, egy kopár lyuk, íróasztal, asztali lámpa, két nyikorgó szék, hogy ez a kedves nő, akit akkor már legalább három éve nem láttam, valamilyen ellenállási mozgalomban vett részt, lebukott, és a házkutatás során megtalálták nála a kéziratomat is. Ez úgy kezdődött: „Elvtárs, ne kend a szart a falra!”, és ebben a hangnemben is folytatódott, az volt a leghumorosabb az egészben, persze humoron most a fekete humort értve, hogy nem valamiféle ádáz, politikai megfontolásból, hanem színtiszta irodalmi szükségszerűségből, minthogy Majakovszkij egy olyan dörömbölős, nagy hangú, ordítozós, földközeli költő volt, mint amilyen volt; úgy folytatódott, hogy benne volt Lenin meg a párt meg a kurszki csatorna, szóval minden, amitől a szöveg olyan jó vaskosan majakovszkijos lehet...

[...]

 

Szabályszerű irodalmi paródia, ámbár kissé goromba, de hát egy goromba költőről. Semmiképp sem egy politikai röpirat. Hittem én, a marha fejemmel. Ez a két gépelt lap akkor robbant! A hírhedt helyen azzal fogadott egy főhadnagy, ő vizsgálta az ügyemet: - Azt tudja, ugye, hogy magát ezért nyolc hónapra bevághatjuk egy internálótáborba!? - „A szocializmust és vezetőit gyalázó verséért!”, így mondta. Nyöszöröghettem, hogy ez egy irodalmi paródia, láthatóan nemigen tudta, hogy az mi, viszont közölte velem, hogy „mi megtanultunk a sorok közt olvasni!”, amire nekem jellemzően az a kétségbeesett poén jutott eszembe, „ki fogja akkor a sorokat olvasni?”, de ezt persze nem mondtam ki hangosan. És akkor hirtelen átcsaptunk a szürrealizmusba. Azt kérdezte tőlem: - Hány példány van ebből a szennyiratból? - Ezen kívül még egy, otthon - mondtam, ami nem volt igaz, mert több keringett belőle a városban. - Most megy - mondta behozza hozzánk azt az egy példányt, és leadja a kapuőrségnél a nevemre! - Mondott egy nevet, nyilván nem a sajátját. Én meg hazamentem, újragépeltem a kéziratot, a régit borítékba tettem, az újat a régi helyére, merthogy ez volt minden parancsok legszigorúbbika, hogy példánynak lenni kell, mert mi van akkor, ha javítani akarok, vagy akkor, ha az Úristen megkérdezi tőlem: - Hát a Majakovszkij-paródia példányát, fiam, hova tetted? - Iróniával próbálom érzékeltetni azt, hogy gyakorlati szempontból milyen észveszejtő hülyeség volt az, amit csináltam. Olyan körülmények között, amikor másokat ilyen súlyú dolgokért, hát, ha nem is végeztek ki, de úgy lecsuktak, hogy belezöldültek. Szörnyűségekkel volt tele a világ. Szóval bevittem a másolatot, és amíg a kapuőrnek elmakogtam, hogy mi a helyzet, mindvégig vártam, hogy előlép a főhadnagy, és ott fog nyolc hónapra, nyolc évre, örökre... Semmi. Kondenzcsíkot húztam az utcán, úgy tűntem el onnan.

Az oldal tetejére