Irodalmi töltet
Örkény István: Vallomás
Mindenki ebédel.
Hanyatt fekve süttetem magam a napozóban, mely mélyen bele van építve a Balatonba. Nem messze tőlem, törökülésben, kisportolt, magasra nőtt fiú s egy nagyon barnára sült lány, fejét a fiú ölébe hajtva. Más senki. A lány behunyja szemét, mert a déli napfényt mint egy nagyító tükör veri vissza a víz.
A tó csöndes, csak alattunk, a napozó cölöpei közt szöszmötöl a víz. Más zaj nincs. Hogy meg ne halljam, fojtott hangon beszélget a fiú meg a lány.
Szóról szóra:
- Egyszóval, hol sült le így? - kérdi a fiú.
- Nem mondom még egyszer - válaszolja a lány.
- Kérem szépen.
- Úgyis elvicceli.
- Isten bizony, nem viccelek.
- Már mondtam, hogy a villanytelepi strandon.
- Egyszóval, ez egy villanysülés?
Nevetnek. A fiú jobb keze öt ujja végigszalad a lány karján, súlytalanabbul, mint egy madár árnyéka a vízen. A lány elhúzza a karját. A fiú újra végighúzza rajta a kezét. A nevetés elül.
- Képzelem, micsoda strand az - mondja a fiú.
- Nagyon szép strand - állítja a lány.
- Csak gyerekek járnak oda?
- Inkább csupa felnőtt. Mindjárt mély a víz.
- Meddig ér magának? - duruzsol a fiú.
- Ki is van írva: Csak úszóknak.
- Egyszóval eddig ér? - dünnyög a fiú.
A lány hasa meztelen. A fiún is csak egy gyermekarasznyi fecskenadrág van, a lányon még annak is csak kicsinyített mása, egy kék kendőcsücsök az ágyékára kötve s két kis sapka a mellein. Nem is ruha ez, csak borogatás. Lefejti hasáról a fiú tenyerét, erre az bal kézzel átfogja a lány csuklóját, a lány szabadon maradt keze a fiúét, s úgy összegabalyodik a kezük, mint a szabadfogású cselgáncs birkózásban. Csakhogy ők oly szelíden birkóznak, ahogy egy újszülött kapkod kezével a lába, lábával a keze után; az a négy kéz, vélnéd, egyetlen testnek a tartozéka.
S halkan, galambi hangon nevetnek. Aztán megint elül a nevetés.
- Egyszer megnézem azt a strandot - mondja a fiú.
- Úgyse nézi meg - mondja a leány.
- Ha mondom.
- Úgyse.
- Isten bizony - mondja a fiú.
- Hogy kell odamenni?
- A villanytelepnél egy kicsivel tovább. Az van kiírva: "Augusztus Huszadika Strandfürdő."
- Nem értem - mondja a fiú, s mintha nehezülne a hangja.
- Mit nem ért? - kérdi a lány, ő is lassabban, nehezen csordulón.
- Villanytelepinek hívják?
- Villanytelepinek.
Jobb vállán pihen a fiú keze. Nem pihen; lassan elindul lefelé.
- És Augusztus Huszadikának?
- Az a neve.
- Egyszóval, ez a keresztneve.
Ezen megint nevetnének, de valahogy nem akar világra jönni ez a nevetés, mert a fiú keze becsúszott a fürdőtrikó alá, és ott marad. A leány behunyt szemmel, tétován keresi a fiú kezét, de nem tudja eltávolítani onnan, ahová befészkelte magát. Ezek pontosan egymásba szabottak, a férfitenyér és a női mell.
- Villanytelepi? - kérdezi a fiú rekedten.
- Villanytelepi - mondja rekedten a lány.
- És Augusztus Huszadika - mondja rekedten a fiú.
- Augusztus Huszadika - mondja rekedten a lány.
