Jegyzetfüzet | kárpit

A Magukra maradt bútorok című kiállításban a múzeum gyűjteményében lévő bútorokból mutattunk be egy válogatást, itt volt látható Füst Milán fotelje is. 

„Fölébredt mohó életkíváncsiságomban odáig vetemedtem, hogy elfogadtam Füst Milán meghívását, aki meg akarta mutatni új lakását néhányunknak – azaz valószínűleg sokunknak, de nyilván csoportokra osztotta mindazokat, akiknek újonnan épült házával el akart dicsekedni. […] Ott voltak Hajnal Annáék, Radnótiék, Weöres és Török Erzsi. […] Látogatásunk legnagyobb részét mutogatás és a látottak megbámulása foglalta el. A Vércse utcai ház egyszerű, bár tekintélyes kinézetű, sokszobás, bár földszintes épület volt. De akármilyen tekintélyes külsejű épület volt is kívülről, senki sem sejthette, hogy belül milyen gazdag helyiségeken vezeti végig a házigazda. Legalábbis én addig Füst Milánnak csak a könyvtárszobáját ismerhettem, és nem sejtettem, hogy annak ópolgári sötét komolyságát milyen változatos kincsesház veszi körül. De most, ahogy szobáról szobára támolyogtunk a nagy költő, mindnyájunk mesterének a vezetésével, még akinek semmi érzéke sem volt az ilyesmikhez, mint énnekem, annak is fel kellett ismernie a vázák és legkülönbözőbb rendeltetésű edények, az üveg- és porcelánkészletek, az ezüstnemű valódiságát, hivalkodó értékét – ehhez a gazdagsághoz képest bizony Babits és Kosztolányi lakása szegényes diáktanya volt. Az én érdeklődésemet csak a perzsaszőnyegek sokasága kötötte le: a szőnyegek gyerekkorom óta mágikus hatással voltak rám. De Füst Milán szőnyegeit minden irigység vagy bírvágy nélkül bámultam: odahaza, a Sas utcában volt elég szőnyegünk, ha nem olyan ritkaságok is, mint amelyeket a Vércse utcában láthattunk, de azért szép, valódi darabok, az meg eszembe sem jutott, hogy lehet még nekem saját lakásom, amelyikben szívesen látnék szőnyegeket.” (Vas István: Azután 1., 2003)