Jegyzetfüzet | Szendrey Júlia

Szendrey Júlia írói és költői életműve a szabadságharcot követően bontakozott ki. Verseit és elbeszéléseit olyan szerkesztők közölték, mint Gyulai Pál, Kemény Zsigmond, Vajda János vagy Arany János. Bár az 1860-as években verseit gyűjteménybe rendezte, de ebben a formában nem jelentette meg, így kortársai költői életművének csupán töredékét ismerhették. Alakját a hétköznapok és az irodalmi hivatás kölcsönhatása felől közelítjük meg, azt vizsgálva, hogy női és családi szerepei hogyan fonódtak össze írói szerepeivel.

Az 1850-es évekre tehető, hogy számos női szerző jelentkezett a sajtóban és a könyvpiacon. Ennek nyomán a korban élénk vita zajlott arról, hogy a nők lehetnek-e írók, erényes dolog-e, van-e hozzá tehetségük, milyen műfaj és milyen téma való nekik. Szendrey Júlia meséivel, mesefordításaival, anyaságról szóló verseivel részben megfelelt a nőkkel szemben támasztott társadalmi, kulturális elvárásoknak, ugyanakkor költészete – mély gondolatvilága, átélt személyessége révén – önálló hangon szólalt meg.

Szendrey Júlia második házasságából született gyermekei büszkék voltak édesanyjuk íróságára. Az irodalom szervesen illeszkedett mindennapjaikba: folyóiratokat olvastak, köszöntőverseket írtak családtagoknak, Tarka Müvek címmel folyóiratot készítettek édesanyjuknak karácsonyi és születésnapi ajándékként. A dokumentumokból egy értelmiségi otthon képe vetül elénk, ahol a gyerekjátékok megfértek az íróasztallal és a könyvtárral.

"Nem tespedés, nem tengés, mire vágyom,

Tudni hogy élek, és érezni ezt;

Zárt levegőben elalél a szellem,

S az ember nem más, mint állati test."

Szendrey Júlia: Élni vagy meghalni! (1856)