Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
200 Ft
Menny.:db
Gyártó: Petőfi Irodalmi Múzeum
Elérhetőség: Raktáron

Kertész vagyok és ez büszkeségem I.
Foglalkoztató füzet kicsiknek

Nem értékelt

Kertész vagyok és ez büszkeségem I.

200 Ft
Menny.:db
Kívánságlistára teszem

Leírás

Kertész vagyok és ez büszkeségem I.
Foglalkoztató füzet kicsiknek

Szerző: Parragy Márta
Grafika: Széki András

Petőfi Irodalmi Múzeum
Budapest

ISBN: 878 625 5517 05 1

A kert, és a növénygondozás rejtelmeibe kukkanthatnak bele a kisebb gyerekek Jókai Mór élményein keresztül.

Az 1850-es években a budai Svábhegy egyre népszerűbb kiránduló- és nyaralóhely lett a pesti polgárok körében. Ekkor vásárolt itt birtokot Jókai Mór feleségével, Laborfalvi Rózával együtt. 

A gyümölcsfákkal, szőlővel, virágokkal, madarakkal teli kertben szerzett élményeit megosztotta olvasóival is. Regényeiben és kertészkedéssel kapcsolatos ismeretterjesztő cikkeiben írta meg tapasztalatait. Miközben jellegzetes, lila tintás betűivel papírlapok ezreit töltötte meg, borászkodott is, gyümölcskiállításokra vitte terményeit és a parlamentben is felszólalt szőlészeti témákban.

Laborfalvi Róza falusi gazdaasszonyokat felülmúló szakértelemmel irányította saját sváb-hegyi birodalmát: a konyhát, veteményeskertet, baromfiudvart, gondozta újfundlandi kutyáit, madarait.

Paraméterek

Író Jókai Mór
oldalszám 8
hosszúság 14,8 cm
szélesség 21 cm
súly 46 g

Vélemények

Erről a termékről még nem érkezett vélemény.

Irodalmi töltet

Jókai Mór: Mire kell a fűmag

– Kérek ezért a piczuláért fűmagot, – mondja egy gyászruhába öltözött asszony, a boltba belépve.

– Minek magának az a fűmag? – kérdi a boltos.

– Elvetem, hogy kikeljen.

– Hová veti el? Van magának kertje?

– Igenis: nincs kertem. Zsellérházban lakom; annak az udvarán pedig magától is nő fű elég; de még laboda is, aztán meg kutyakapor.

– Hát akkor minek magának egy piczula ára fűmag?

– Hát tetszik tudni, szegény özvegyasszony vagyok. Mult héten halt meg az uram, Isten nyugtassa meg szegényt.

– Ismertem. Kalapos volt.

– Nagyon jó ember volt: szerette a krumplit.

– Mikor már pálinkának volt kifőzve.

– Igenis, úgy szerette. Még most is szeretné, ha meg nem halt volna. De hát meg kellett neki kóstolni a keserű halált s engemet itt hagyni szomorú özvegységre. Már most ki csinál kalapot az egész falunak?

– Jó az Isten, majd gondoskodik róla.

– Már gondoskodott is. Itt van egy kalapos legény a városból, a ki a megboldogultamnak a hátrahagyott szerszámait megvenné; mert hát sok szerszám kell a kalapossághoz; – de hát nincs szegénykének pénze; – hát aztán azt gondolta ki, hogy elvesz engem feleségül; akkor aztán a szerszámot is megkapja.

– No hát csak fel kell neki csapni izibe.

– A bizony! De a szegény megboldogultam (most is könybe lábad a szemem, mikor rágondolok) a halálos órájában esküszavamat vette, hogy ha ő meghalálozik, én addig férjhez nem megyek, a míg az ő sirján ki nem zöldül a fű.

– Ahá! Értem. Hát arra kell a fűmag? Hát csak azért kérdtem, mert oda négy krajczár ára is elég lesz.

– No lám, milyen jó, ha az ember a baját elmondja valami jó embernek. Már most megmarad hat krajczár s ez épen jó lesz.

– Egy kis papramorgóra a vőlegénynek.

– Igenis. Azt akartam mondani. Köszönöm a jó tanácsot. Az Isten áldja meg jártában-keltében, még az unokáinak az unokáit is: a miért a szegény özvegy asszonyok sorsát ilyen igazán szivén hordozza.

Az oldal tetejére