Ki vagyok én? Nem mondom meg...

„Nagy Károly kunsági képviselő Petőfi barátunkat legközelebb olly sértéssel illette, melly a lovagiasság szabályai szerint csak fegyveres elégtétellel volt kiegyenlíthető. E szabályokat ismeri a közvélemény, megszentesitette minden mivelt nemzet legjobbjainak aláírása, s hódolni tartozik neki minden, ki a férfi nézve jogot tart s ki előtt az élet nem drágább a becsületnél.

A párbaj szabályai szerint Petőfi minket segédeiül hivott fel, s mi kötelességünkhöz képest felkeresők Nagy Károlyt s felhivók őt fegyveres elégtétel végett.

Ő erre azt válaszolá, hogy olly emberrel, kit ő becstelennek nyilatkoztatott, mint eddig, míg be nem bizonyitja, hogy nem becstelen, víni nem fog.

Az elégtételre felhivást azonban épen e becstelenités tette szükségessé, de Nagy Károly ismételt felszólitásunkra is, sem az általunk megajánlott gondolkodási határidőt el nem fogadta, sem segédeket, kikkel értekezzünk, ki nem nevezett, sőt Perczel Mór rendőrosztályfőnöknél Petőfit, mint életére törekvőt, feljelentette.

Másnap Szeles Lajos úr Pálfi Albertnek nagy társaság előtt mondá: hogy Nagy Károly a párbajt elakarja fogadni, de csak kardra; – mi, mint a párbaj birái, nem engedtük meg a karddal vívást, hanem kivántuk, hogy a sérelem nagyszerűségéhez képest vijjanak pisztollyal, mint a kihívás történt, – a kihivottnak a viadal eszközeit erősíteni igen, de gyöngíteni joga nem lévén. Mellybe, miután a kihivott segéde egyezni nem akart, sőt ez esetben a párbaji biróságról is lemondott, annyival inkább: miután számos társaság előtt nyilatkozott, – ezen nyilatkozatunkkal kénytelenek vagyunk ez ügyet a közvélemény itélete alá bocsátani."

(Jókai Mór és Pálffi Albert tudósítása a meghiúsult párbajról Petőfi Sándor és Nagy Károly között a Március Tizenötödike 99. számában (1848. július 8.))