Papír tolltartó

Töltőtoll

Mostan leülök, és nekifogok az írásnak, és e célból előveszem a töltőtollamat. Bizonyos elégedett és könnyed mozdulattal teszem ezt, ami nem öntudatosan, de tudattalanul egész sereg kellemetes mellékgondolatot tartalmaz, ilyeneket: hogy tulajdonképpen nem is olyan rossz dolog az élet - ha nem is a legjobb intézmény az elképzelhető világok legjobbikában, mint Leibnitz mondja -, de nem is negatív öröm és pozitív szenvedés minden esetben. Másrészt igaz, hogy az emberi fajta keveset fejlődött erényekben, erkölcsökben, de bizonyos fejlődés azért tagadhatatlanul van, ha nem is általános, hanem csak részleges, és ha már így van, csináljunk jó képet a dologhoz és örüljünk, hogy bizonyos szempontból ahhoz a részhez tartozunk, mely e részleges fejlődés előnyeit élvezi. Vegyük ehhez, hogy távoli névrokonom, Kazinczy a "Pályám Emlékezetét" saját vérével volt kénytelen írni a börtönben, na igen, szóval ez a töltőtoll mégis csak gyönyörű intézmény, és van olyan kiváltságos és előkelő dolog kicsiben, mint az, hogy némely ember automobilt használ lábak helyett.

Lám az ember könnyedén és lágyan csavarint, miközben a tollat egyenesen fölfelé tartja, magasra, egyenesen azért, mert úgy van konstruálva, hogy egyenesen tartva semmiesetre se folyik ki a tinta, magasra pedig azért, hogy ne a mellényemre csurogjon, ha mégis kifolyik. Lám milyen könnyedén forog a csavar, mintha olajban járna - - nana, nem éppen olajban jár, hanem tintában jár, tudniillik a csavarmenetek közé egy kis tinta került belülről, baj, baj, de igazán nem lehet rossz néven venni, valahová csak folynia kell nekije, nem igaz? Kézbe fogni persze így nem lehet, hanem majd letörölgetjük egy kicsit, óvatosan - mivel, mivel, hát egy kis papírkával, itatópapírkával, na, az éppen nem jó, mivel nagyon merev és a csavarmenetek szűkek, finomak, igen minuciózus, finom munka egy ilyen töltőtoll, hát szóval, majd zsebkendővel, ezzel, ez már úgy se kell, úgyis mindig utáltam ezeket a zsebkendőket, hogy lehet ilyen vacak zsebkendőket gyártani?

Na jól van, nem is hinné az ember, mennyi tinta tud lenni ezekben a csavarmenetekben, de most már tiszta, patyolatfekete megint - na most, ugye, megint leveszem a csavart, tyű, majd elfelejtettem a csavaranyát is ki kell pucolni, hiszen szükségképpen az is tintás, ha a csavarapa tintás - hiszen ezek megfertőzték egymást, ez a házaspár, haha, nagyon jó vicc, lám, már megvan a téma is, amit majd írni fogok ezzel a töltőtollal, miután kipucováltam, az istenit, mert mondom, a csavaranyát is ki kell pucoválni, ehhez valami keskeny, de tompa tárgy kellene, amit bele lehet nyomni a résekbe, olyatén módon, hogy fel ne karcolja a nemes anyagot.

Most ez is megvan, most ugye, alul le kell emelni ezt a kijáró darabot belőle, hopszasza, na mi az, mi bugyborékol... vagy csak képzelődöm? mintha bugyborékolást hallottam volna... ki az? mi az?... vagy úgy... fordulj be és alugy... csak a szél veri az ablakot... vagy talán távoli lelkek sóhajtanak... elszálló életek hörögnek...?! lehet, lehet, Edward király... de azonban, tyű a kutyafáját, most megint egész tisztán hallottam a bugyborékolást... nem, ez nem képzelődés többé... itt valami, vagy valaki bugyborékol... hé! valaki!... nyissák ki az ajtót... haha! elő! síp! dob! zene! harsogjon harsona!... egyre hangosabb lesz a bugyborék... ezer torokból bugyborékol... fülembe zúgja átkait... hahaha! (Megőrül.)

Holott miről van szó. Holott arról van szó, hogy ez a kis izé itt alul, ez a kis vacak, lement, és most szép lassan csurog ki a tinta, már jó néhány perce csuroghat, anélkül, hogy észrevettem volna, onnan gondolom, hogy már tele van tintával mind a két kezem.

Fekete tinta - fekete vér - olyan, mint a vér. A tinta olyan, mint a vér - és a vér olyan, mint a tinta. A világ csak hangulat. És szépek a versek, igen, a szép hasonlatok - és az ember szereti a hasonlatokat... már gyermekkoromban csodálkoztam azon, hogy azt mondták: ez a szalonna olyan, mint a mandula - hogy miért nem esznek akkor mandulát inkább? És miért mondják a leányka ajkáról, hogy olyan édes, mint a méz? - holott mézet huszonöt krajcárért lehet kapni, a leányka-ajk pedig sokkal többe kerül. Úgy látszik az embereknek tulajdonképpen, nem tetszenek a dolgok, és hogy mégis élvezni tudják, kénytelenek valami máshoz hasonlítani, ami nincsen jelen, és így látja az ember, hogy tulajdonképpen az se ér semmit.

Mert tulajdonképpen semmi se ér semmit, ez az igazság, és semmi se való arra, amire készült: de ne legyünk pesszimisták, és tudjunk örülni érdek nélkül, mint ahogy örülünk a kicsiny virágnak, ami semmire se jó, csak szemünknek kedves és üde látvány. Miért vettem én a fejembe, hogy én ennek a töltőtollnak azért örülök, mert írni lehet vele? Ha szerényebb lettem volna, és csak úgy néztem volna, mint egy kicsiny virágot, melyre, ha mohó vággyal rája rohansz, megölöd - milyen szép hasonlatot tudtam volna mondani rá -, fekete pillangónak nevezhettem volna, karcsú elefántcsonttoronynak, mely néz Damaszkusz felé, és megírhattam volna a szép hasonlatokat... megírhattam volna... hm, de mivel? Erről jut eszembe, volna nekem egy nagyszerű találmányom, amit szabadalmaztatni kellene. Ajánlom figyelmébe az illetőknek: egy olyan tollra gondolok, aminek a szára belül nem üres, hanem tömör, és aminek a végén egy acéltoll van, és már most úgy ír vele az ember, hogy azt belemártogatja egy előre elkészített tartályba, amiben tinta van, és mikor megszáradt, megint belemártja! Csodálom, hogy még senkinek nem jutott eszébe.

 In: Karinthy Frigyes: Görbe tükör