Petőfi Sándor

Petőfi Sándor 1845-ben Bojárdon vendégeskedik Sass Istvánnál, aki korábbi gimnáziumi társa volt Sárszentlőrincen. Itt ismerkedik meg Sass István húgaival Zsófiával és Erzsébettel. Visszaemlékezésük alapján 1905-ben az Új Idők folyóiratban jelent meg egy cikk a költő bojárdi tartózkodásáról:

"István huga, a költői lelkületü Erzsike nem volt otthon Borjádon a költő megérkezésfekor, hanem a szomszédos Uzd községben volt...

[...] 

A fiúk nem várták be Erzsike hazajöttét, hanem elhatározták, hogy amúgy gyalogosan átrándulnak Uzdra. Az út a Sió partján vezetett el. A nap vidáman süt, a fiúk virágokat szednek, tréfálnak útközben és mire Uzdra érnek, határtalan lesz a jókedvük. Pesty János szívesen fogadta a költőt, Erzsike öröme kimondhatatlan volt: szemtől-szembe állni a költővel, akinek versei már rég elbűvölték fiatal lelkét.
A nap vidáman telik el, résztvesznek mindnyájan az aratási ünnepélyen. De lassan esteledik, a fiúk készülnek haza Borjádra. István odaszól Erzsikének:
- Erzsók anyánk, te is jöjj velünk haza!
- De hogyan? — feleli a leány, — amikor ti gyalog jöttetek.
Dehogy kell gyalog mennetek, — szólott közbe Pesty János, — itt vannak nálam az édesanyátok ökrei, amelyek takarodni segítették a búzát, hazamehettek ökrös szekéren.
Az ajánlatot tetszéssel fogadják. A költő fölugrik örömében.
- Igen bizony, azon megyünk haza.
Es azon mentek haza és másnap, ennek hatása alatt, megszületett Petőfi gyönyörű költeménye: A négyökrös szekér.
Az öregbéres két deszkát tett a szekérre és a négyökrös szekér lassan megindult. Az idő gyönyörű volt:

„Világos éj volt, a hold fenn vala;
Halványan járt a megszakadt felhőkben . ."

Az egyik deszkán ültek Erzsike és Petőfi, a másikon, velük szemben, István és Károly:

"S valék szomszédja éppen Erzsikének,
A társaságnak többi tagjai Beszélgetének s énekelgetének ..."

Valamint így írt Erzsébet a szerkesztőnek írt levelében:

Láttam a költőt édes mosolyával, mikor a kedvéért, tánczot lejtettem és eldaloltam a régi dalt: „Csipkés a szőlő levele, Vártalak, rózsám, az este…” Újra láttam édes anyámat, a mint munkás kezeivel a fáradozó aratóknak a jó magyar túróstésztát készítette, hogy jóízűen megegyék, s a mikor Petőfi levette a kis tányért a tálasról, hogy neki is a tálaló kanállal adjon.

Újra láttam a kis méhesszobát, a hol felújult kedvvel borozgatnának, pipázgattak; a hol Károly bátyám gitár mellett dalolt a mély érzésű költőnek, hogy jókedvre derítse. És megtelt szivem, lelkem a múltnak magasztos érzelmével, mint mikor a költő csókját rám lehelte.

Petőfi Sándpr: S. Zs. kisasszony emlékkönyvébe

Méhek s virágok kertednek lakói.
Méhes, virágos kert legyen szived;
Ha nyílik benne szerelem virága,
A barátságnak méhét is bevedd;
Mert jól tudod: szép a virág; azonban
Tavasszal él csak, és ez oly rövid,
Míg a szerény méh munkálódásából
Megédesíted téli napjaid.
Ha e tanácsom nem lesz sikeretlen:
Engedd, hogy én is méh legyek szivedben.
 

Borjád, 1845. szeptember 26. - október 7. között