Titkok játéka

„Nekem a fényképsorozatok mindig a legnagyobb örömet jelentik. Ugyanazt érzem a fényképekkel, mint a naplóírással kapcsolatban. Vagyis: nem a megörökítés, az emlék lerögzítése izgat. Nem azért írok naplót és nem azért imádom a fényképeket, hogy maradandóság szomjamat kielégítsem, hanem csupán azért, mert akkor lesz valóság számomra az, amit átélek, ha lefényképezem vagy leírom. És hát minden szépliteratúrával kokettáló fickó a valóságot szereti. (Szentkuthy Miklós: Frivolitások és hitvallások), 1988

„Mindig megvolt az a pechem, hogy noha csak egy pillanatig néztem egy nőre, rengeteg dolgot vettem észre rajta, úgyhogy mikor naiv koromban közöltem barátaimmal a megjegyzéseimet, azok röhögtek és méltán. Tulajdonképpen egy szép nő nem azt jelenti számomra, amit egy lebemannak vagy egy conaisseurnak –sejtelmem sincs, melyik a szép láb, melyik a tökéletes nyak és efféle. Szép nő az (bocsánat, ha disszertálok, ez a mesterségem tűrhetetlen és hasznos mellékterméke), aki arra inspirál, hogy egy különleges anatómiát találjak ki, amelyet aztán, ha kidolgoztam intellektuális és logikus vágyaim műhelyében, visszavonatkoztatok a nőre, és ráboríthatom, mint egy légies szövésű, de pedáns szimmetriájú mintákkal hímezett hálókabátot. Az igazi szépségük nem bennük van, hanem csupán abban a képességükben, hogy egy irreális anatómiai vízió átélésére és teremtésére kényszerítenek, hogy röviden és pregnánsan mondjam meg magának – abban a lehetőségben áll a női szépség, hogy megpillantásakor rögtön hűtlenek leszünk hozzája egy irreális, idegen, hallucinált nő kedvéért.”  (Szentkuthy Miklós: Prae, 1934)