Zsebtükör

Kazinczy Ferenc 1804. november 11-én vette feleségül Török Sophie-t. Kazinczy Kis Jánosnak írt levelében vallott az érzéseiről:

"Azonban 25dben estve magam maradván Sophieval, egyszer csak azon veszem észre magam, midőn a declaratiónak közepette vagyok. Kedves leány! mondám, te engem ismérsz minden részeiben szívemnek: ismered fekvésemet; ismered azokat, akikkel a természet öszveszőtt és akik, mint tudod, életemet kegyetlenűl keserítik; mondd el, reá bírhatnád-e magadat, hogy enyém légy s engem a sírig elkísérj? - "Kazinczy! micsoda neme ez a tréfának?" - Nem, kedves leány, én nem űzök játékot; azért jöttem egyedűl; szólj, remélhetek-e? - "Tehát úgy fognád tenni a házassági jelentést?" - Nem, édes Sophie! te tudod, hogy sok esztendők olta te vagy szemeimben az első személy. Sokáig küzdöttem; nem reménylek semmit; de mondd ki, hogy meg legyek nyugtatva. - Sophie ekkor vette észre, hogy majd csupa tűz a képem, majd fagyos, mint a hó. - "Nem, Ferenc, ezt én nem vártam. Látom, hogy nem játék, amit előmbe adsz: de hiszen mi úgy néztük egymást, mint testvérek, soha sem is álmodtunk erről." - Az én főm szédelgett, s Sophie érzette, hogy nyugodalomra vagyon szüksége, s elment.

[...]

November 11dikén, midőn az oltárhoz kellé lépni, el nem fogadta vezetője karját. Kazinczy, nun komme! monda s kézen fogva mentünk a pap elibe, s kezünk a stóla által öszvekötve, öszveszorúlt. Ő fejér atlaszban, kövek nélkül, de gazdag brabanciai csipkékkel, haja fekete fürtjeiben, s a rozmarint csak kezébe fogván, én egy vasszín selyemmel tűzött posztó magyar ruhában; s oh miért nem festhetem le neked azt a hangot, midőn nevét mondta ki: Török Sophie, és ezt: Szeretem! - Ezt a szót francia modulatióval mondta, nem úgy, mint Debrecenben mondanák, s meg van kötve a kötés, a szerelem legszebb kötése örökre és megmásolhatatlanúl.

Németben mi még most is Sie-nek szólítjuk egymást, nem mindég ugyan, de többnyire; nem hiú affektációból, hanem hogy magunkat emlékeztessük, hogy egymást becsűlnünk kell. Így megy a titulázás valamíg a nap a firmamentumon van: de ha onnan leszállott, a biztosabb Du áll elő, és rendes, Sophie akkor velem mindég magyarúl szól. S azt magától cselekszi, nem az én kérésemre.

Előtted, édes barátom, ismeretesek a házassági élet boldogságai. Ismered, mely gyönyörűség van abban, midőn az én Sophiem ölembe űl, nyakamat általfogja, és házi gondjainkat forgatjuk. Vagy midőn ő még alszik, és én az ő lassú pihegését fülelem. S midőn végre hosszan vont ébredést lihegéséből veszem észre, hogy álma eltűnt, de én még meg nem mozdulok, hogy ha ismét el akar aludni, álma visszatérhessen; ő pedig, az angyal! a legszebb, leglágyabb, legfejérebb kezet, mely valaha az isteni kéz által teremtetett, felém nyújtja s rám lassan leteszi, hogy lássa, ha alszom-e? Ah, barátom, érzette-e az ily tiszta örömöket az, aki csak a Volgivaga Vénust tisztelte?

S az én Sophiem - ha meg nem csalnak az apparentiák - anya! Ő az én szerencsém palladiuma, ő az angyala életemnek, ő a bére hosszas szenvedéseimnek, s karjai közt minden öröm valóságos könyörgés a Gondviseléshez, aki bennünket homályos útakon vezet paradicsomába."